Mit ad hozzá egyetlen könyv az életünkhöz?

Egy egész világot.

elvtrening_konyv.jpg

"Minden (...) könyvnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mindazoké, akik olvasták, átélték és álmodtak róla. Ahányszor csak valaki a kezébe vesz egy könyvet, s tekintetével átfutja lapjait, a könyv szelleme újraéled, erőre kap." - Carlos Ruiz Zafón

Emlékszem gyerekkoromban Anya rengeteget olvasott. Esténként nekem, napközben magában. Ámulattal néztem, hogy milyen gyorsan a végére ér egy-egy kötetnek. Már akkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ha nagy leszek, én is olyan leszek, mint ő. Rengeteget fogok olvasni. Azt hiszem ez volt az első és egyben legfontosabb lépés a könyvek szeretete felé: a szülői példamutatás.

Aztán amikor kisiskolás lettem és jöttek a kötelező művek, akkor csak azt voltam hajlandó elolvasni, amiről a barátnőim is beszélgettek. Tehát a másik tényező az iskolai szűk környezet igen erős hatása volt. Ehhez persze az is kellett, hogy az iskolatársaim is olyan környezetben cseperedjenek, ahol bennük is feltámadhatott az igény erre a kellemes és hasznos időtöltésre.

Később a gimnáziumban a regények és novellák már állandó társaimmá váltak. Akkorra kikristályosodott és megszilárdult bennem az a belső motiváció, ami miatt természetes igényemmé vált az olvasás. Egyszerűen ráéreztem az ízére. Arra a valóságtól bátran elrugaszkodó végtelen univerzumra, amit csak egy könyv adhat. Mert az olvasás nem kizárólag a szavak és mondatok egymásutániságának értelmezése, hanem belső képi világunk életre hívása. Amikor előveszünk egy kötetet, akkor gondolataink elcsendesednek és helyébe fantáziánk színes világa lép.

A könyvtárra gyakorlatilag már az első alkalommal rászoktam. Mondhatni függővé váltam. Amikor csak lehetett, beszaladtam egy kicsit nézelődni. Még az épületét is imádtam a maga grandiózus, tiszteletet parancsoló küllemével. Olyan volt, mint egy kedves öreg hölgy, aki szerénységével és bájával emberek ezreit képes elvarázsolni. Pedig csak csendesen, mosolyogva ül a város közepén, nem kérkedik azzal, hogy mekkora tudás és bölcsesség lakozik benne.

Az egész épület az érzékszervek kánaánja. Már a látványától is megremegett a lábam, és mániámmá vált, hogy amikor beléptem a kapuján, vettem az orromon keresztül egy mély levegőt. Egyszerűen rajongtam a több ezer könyv illatáért, ami betöltötte az emeleteket. A régi papírlapoknak a kissé édeskés, az újabbaknak pedig fanyar aromája úgy hatott rám, mint semmi más. És az a csend?! A puha szőnyegbe úgy simult be minden léptem, hogy szinte nem is jártam, hanem repültem. Néha ugyan hallatszott egy-egy halk lapozás, de minden csak távoli nesz, a könyvespolcok között a némaság az úr.

Könyvtárlátogatásaimnak persze mindig az lett a vége, hogy a maximum kivehető példányszámmal a hónom alatt távoztam és még ki sem léptem az ajtón, már azt vártam, hogy kiolvassam és visszavihessem mindet. Csak hogy ott legyek… kötetek milliói közt.

A könyvek szabadságot és élményeket adnak, véleményt, nézeteket formálnak, gyarapítják a szókincset. Távoli országokba utazhatsz velük, régi korokban élhetsz, vagy akár a még nem létező jövő tárja fel előtted rejtett kincseit. Harcolhatsz, felfedezhetsz másik bolygót, vezethetsz országot, kutathatsz kincs után… végtelen lehetőség és még annál is több csoda és varázslat vár, ha a kezedbe veszel egyet.

Nekem az is egy elvem, hogy ha mindössze pár szabad percem van, akkor is a távirányító helyett a könyvespolc felé nyújtom kezem.