Tegnap este a jól megérdemelt ötperces láblógatásomat végeztem, amivel meg szoktam magam ajándékozni egy-egy fárasztó nap után. Hogy pontos legyek, valójában ilyenkor én lógok a lábamról, mert a pozíció a következőképpen néz ki: lefekszem a kanapéra és két virgácsomat 90 fokban fellendítem a falra. Én meg csak elterülve élvezem, ahogy a tehermentesített lábam felfrissül és új életre kel. Na és ebben a pata-reinkarnációs pózban, amikor a gondolatok fékezhetetlenül szaladgálni kezdenek, mindenféle feminista eszméket nélkülözve felmerült bennem, hogy miért pont a nőkkel előzékenyek férfiak és nem fordítva? 

Tekintetemet az égre emeltem, majd a lábaimra és akkor megvilágosodtam.

Ha szoknyát veszünk fel, harisnyát húzunk. Ez az a ruhanemű, amit ha a méretünkben szerzünk be, akkor gyomorgyűrűként funkcionál. Tehát pont egy kiflicsücsköt tudunk lenyelni, további falatokra már nem marad kapacitás. Egy nagyobb levegővétel, vagy egy emblematikus, mély sóhaj felér egy harakirivel. Én például imádok enni, és alkalmatlan vagyok az önsanyargatásra, ezért megpróbálkoztam nagyobb méretű harisnya vásárlásával, mert annak bár hosszabb a lábrésze, de legalább a dereka is szélesebb. Ezzel azt értem el, hogy úgy harminc méter megtétele után az ülepe a térdemnél kötött ki. Így az egész napom azzal telt, hogy minden lépés után felfelé rángattam, és úgy közlekedtem, mint egy néptáncos pingvin. Mondjuk legalább enni tudtam.

Persze van combfix is a világon, ami valóban az egyik legjobb választás lehet - kivéve melegben. Ilyenkor ugyanis a szilikoncsík, ami a szettet rendeltetésszerűen a combon tartja, gyantaként funkcionál és levételkor gyakorlatilag a teljes bőrfelületet eltávolítja.

A térdfix, mely vágyölő zokniként épült be a köztudatba, általában csak a fő ütőeret szorítja el a vádli felett, amitől egész nap kellemes zsibbadás lesz úrrá az emberen. Mellesleg az említett megnevezés szerintem teljesen méltatlan. Felfoghatatlan, hogy ha a combfix dögös és vonzó, akkor egy húsz centivel rövidebb verzió miért veri ki a biztosítékot!? Na de ez más téma, csak felháborodásomnak akartam hangot adni.

Bokafix és titokzokni. Személyes kedvenceim. A bokazokni tulajdonképpen egy stresszgenerátor. Sose tudhatod, hogy mikor látszik ki a vége. Embertelen találmány. A titokzokni szintén. A neve ellenére egyáltalán nincs inkognitóban. Bármilyen cipőnk van, az biztos, hogy kikandikál egy része.

És nyomatékosítanám, hogy fentiek előszeretettel készülnek nylonból. Tehát szintetikus műanyagból. A környezetszennyezésen túl ennek további hátrányait azt hiszem nem szükséges részleteznem.

Aztán ott vannak a magassarkú cipők. Én nem tudom ki találta fel, de biztosan nem nő volt. A félreértések elkerülése végett jelezni szeretném, hogy nem azért szebb a tartásunk, mert az egészség jegyében ilyen a lábbelink. Testünk súlypontjának megváltozása és egy helyre koncentrálódása lehet, hogy a gerincünkre ideiglenesen jótékony hatással van, de a teljes vázizomzatra aligha. Arról már ne is beszéljünk, hogy akaratlanul is előre csúszik benne a láb, aminek következtében a lábujjak természetes állapotba történő visszarendeződéséhez egy egész éjszaka szükséges – de egy idő után már egy élet is kevés.

És ezek még csak a lábak... A női lét titkos tanainak parányi szelete, ami mindennapjainkhoz hozzátartozik, de sosem beszélünk róla. Úgyhogy igen. Arra jutottam, hogy mi nők, nap mint nap jogosan érdemeljük ki a figyelmességet és a törődést.

Gondolatmenetem örömteli konklúziója után erőt vettem magamon, leemeltem a lábaimat a falról és nekifogtam a mindennapi otthoni teendőknek - mezítláb.