A véleménynyilvánítás nem csak jog, hanem felelősség is

elvtrening_social_media.jpgNéha elgondolkodom, hogy mit vállalok be azzal, ha leírom a gondolataimat és azt közkézre bocsájtom. Mert a saját belső világomhoz engedek hozzáférést. Azzal, hogy felrakom az információs szupersztrádára, kockáztatok. Ismeretlen emberek látnak egy villanást belőlem, amit akár félre is érthetnek, nyilvánosan meghurcolhatnak és megszégyeníthetnek. Jól tudom, ha kitárom a szívemet és teljes önvalómat, az elutasítások mérgező nyílként fúródnak lelkembe és örök sebet hagynak maguk után. Minél gyakrabban ér ilyen hatás, annál több lesz bennem az óvatosság és a félelem. És nincs ennél rombolóbb.

Mindenki, aki időt és energiát nem sajnálva leül írni, azt tiszteljük meg legalább azzal, hogy nem bántjuk. Nem a negatív kritika ellen vagyok, ne értsetek félre, hiszen az is szükségszerű a fejlődéshez - de nagyon nem mindegy, hogy milyen csomagolásban érkezik. Bennem még mindig élesen tiszta az a vágy, hogy elképzeléseimmel, megélt történeteimmel, amelyek utat törnek bennem, valamit adni tudjak a világnak. Valami mélyet, valami emberit. A sorsközösség érzését, a hitet önmagunkban, a reményt a jóságban. És higgyétek el, szinte mindenkit, aki valamilyen formában ír, nemes cél hajt. Még akkor is, ha lázít, ha provokatív, vagy másképp vélekedik valamiről... Miért akarjuk mindenáron megtéríteni a másikat? Vagy miért gondoljuk alapvetésnek, hogy a mi véleményünk a helyes? Annyifélék vagyunk mi emberek, mindannyian más kereszttel a vállunkon, különböző világképekkel és hitrendszerekkel, az ítélkezés nélküli elfogadás miért nem magától értetődő? Mindig döbbenten olvasom azokat a posztokat, ahol ismeretlen emberek darabokra szedik egymást csak azért, mert más meggyőződés szerint élnek. De leginkább akkor facsarodik össze a szívem, ha valaki bontogatja a szárnyait és vadidegenek nyilvánosan darabokat törnek le belőle, mert nem értenek vele egyet.

Napjainkban egymás földbe döngölése mindennél nagyobb méreteket öltött. Ismeretlen személyek, álprofilok mögé bújva könnyedén dobálóznak súlyos szavakkal. Mintha fel sem merülne bennük, hogy a megírt cikk mögött is egy egész emberi sors áll. Mert arctalanul, gyakorlatilag tét nélkül bántani a másikat, nagyon egyszerű. Kiélni más dolgokból fakadó dühöt, megbántottságot, alárendeltség-érzést. Vigyázzunk, mert mesterkélt álomkép csupán, hogy a másik elnyomása a tömeg fölé emel.

A közösségi média egy nyílt játszótér, megadva mindenkinek a szabad véleménynyilvánítás jogát. De nem eszköz a zsarnokságra, hanem hatalmas lehetőség egy jobb világ felé, hogy felemeljük, építsük és inspiráljuk egymást, ahol egy kedves gondolat a másiknak új reményeket adhat. Ahol egyetlen gombnyomással visszajelzés születhet arról, hogy van létjogosultsága a másiknak. 

Adjuk meg egymásnak a tiszteletet, legalább azzal, hogy hagyjuk, hogy kiszakadjon belőle, ami nyomja a lelkét. Ha nem tetszik, tovább lehet kattintani és többé felé sem nézni. Mert a világhálón ez is lehetséges. A virtuális létet használhatjuk pusztításra, de egymás támogatására is. Higgyétek el, nagyobb a felelősségünk, mint gondolnánk.