Közlekedési etikett napjainkban

Hasznos tudnivalók a jogosítvány mellé

elvtrening_auto.jpgNégy éve van jogosítványom és az elméleti síkon megtanított elvek mellett én magam is alkottam párat, mivel napi szinten vezetek. Ha lenne gyerekem, akit Bélának hívnak és sikeresen teljesítette a forgalmi vizsgát, akkor így próbálnám meg átadni mindazt a tudást, ami a megszámlálhatatlan vezetési órám alatt, valamint a száztizenhét lábon kihordott infarktus mellett rám ragadt.

"Szóval Fiam, anyád töménytelen mennyiségű tapasztalattal rendelkezik a vezetéssel kapcsolatban. És eljött az idő, hogy én most ezt a rendkívül értékes, becses tudást a rendelkezésedre bocsássam. Most üljél lefele azonnal, mert mondom sorjában. De hogy ne unatkozz, inkább össze-vissza adom a jótanácsokat, ahogy épp eszembe jut - nagy vagy már, majd szépen kiválogatod és rendszerezed.

Kezdjük mondjuk itt: előzés. Nos. Ha Téged előznek úgy, hogy közben Téged is elkap a vágy, hogy előzésbe kezdj, akkor addig ne rakd ki az irányjelződet, amíg a másik jármű el nem haladt melletted, mert csak ráhozod a frászt, érted? Nem fogja tudni, hogy biztosan látod-e, elbizonytalanodik, tétovázik, lelassít, aztán pantomimozni kezd. Az meg nem jó, higgy nekem.

Aztán vannak mindenféle hasznos elvek, például a bizalmi elv. Tudod. Na, aszerint állítólag mindenki joggal számíthat arra, hogy a közlekedés szabályait mások is megtartják. Én erre Fiam azt mondom, hogy a remény hal meg utoljára, mindazonáltal Te inkább tapaszd mindkét szemed az útra, a periférikus látásodat meg szélesítsed kifele 360 fokosra, egészen addig, amíg azt nem mondhatod, hogy a füled miatt nem látod a hátsó ablaktörlőt. Ezen felül mindkét kezeddel a kormányba kapaszkodj, nincs szendvicske, nincs telefonpötyögés, nincs matatgatás.

Meg aztán ott van a cipzár elv. Ez azt jelenti, hogy két sávból egy lesz, a vezetők önként és dalolva maguk elé engednek egy-egy, a megszűnő sávból érkező autót. Persze készülj fel, hogy nem mindenki ilyen készséges ám. Van a fartapadó típusú sofőr, aki ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy az előtte haladó autó lökhárítójára csatlakozzon, mint egy a fenekére illesztett plusz darabka. Amennyiben ez sikerül, úgy boldog lesz, mivel meg van róla győződve, hogy a megszűnő sávból érkező egyed úgy érzékeli, mintha a két autó egy lenne csupán. Persze Te látod, hogy nem így van, de ne vedd el az örömét.

Egyébként a gyakorlatban ugyanezek a sofőrök azok, akik nem csak araszolás esetén képzelik magukat egy másik autó farának, hanem akár autóúton, vagy autópályán is. Oly mértékben képesek rád tapadni nagy sebességnél is, hogy a visszapillantó tükörbe tekintve Te magad is úgy érzékelheted, hogy autód hátsó ülésén egy ismeretlen alak ül – holott az a másik gépkocsi vezetője. Máskülönben ez a kaszt, főleg ha egy belső sávban haladsz, képes önmagától is úgy megijedni, hogy a rémülettől rángatózó keze mintegy öntudatlanul beleakad a reflektorba és cibálni kezdi annak karját. Te ugye csak folyamatos villogást látsz a tükörben, de innen tudhatod, hogy a mögötted haladónak súlyos farcsatlakozási rohama van, ami mellesleg nem gyógyítható.

Juteszembe, van egy másik betegség, a gyorsítósáv-allergia. Sajnos sok embertársunkat érinti. Ez egy olyan nyavalya, aminek következtében a sofőrök, mihelyst rágurultak egy ilyen sávra, azonnal megállnak és oldalirányban el akarják hagyni azt. Legfőbb tünete az apátia, vagyis hogy pont nem érdekli őket, hogy Te is mögöttük vagy még huszadmagaddal. Sajnos ott fixálódnak, ahol előtör belőlük a kórság és onnan nem is mennek előrébb, hogy esetleg más is odaférjen.

Aztán van még két sofőrtípus, akikről feltétlenül beszélnünk kell, mert mindkettőből egyre több van az utakon. Az egyik a Lelkizős. Ők azok, akik annyira szégyellik, hogy méregdrága autójuk van, hogy igyekeznek láthatatlanok maradni, vagyis csak nagyon szélsőséges esetben használnak bárminemű fényjelzést. Lelkiismeret-furdalásuk miatt a lehető leggyorsabban el akarnak tűnni az útról, úgyhogy általában nagy sebességgel haladnak. Engedni kell őket.

A másik a Fényhozók kasztja. Ők arra tették fel életüket, hogy az éjszakát nappallá varázsolják, ezért olyan erősségű xenon izzót szereltetnek be az autójukba, amivel nem csak a közvetlenül előttük lévő utat világítják be, hanem gyakorlatilag a teljes naprendszert. Ezt a típust is jobb, ha elkerülöd.

És Béluskám, nagyon fontos! A féklámpa nem stroboszkóp, ami hangulatfokozásra van. Ha a fékre csak egy fikarcnyit is rálépsz, az világít. És azért, hogy a mögötted haladó nagyjából tudja, hogy mire számítson, csak akkor használd, amikor valóban fékezel.

Érted Kisfiam a vezetési alapelveket? Na adjál anyádnak gyorsan egy puszit, aztán kezdjél el szélsebesen gyűjtögetni, mert én nem tudok pénzt adni Neked autóra.

Tőlem Fiam a megfizethetetlen tudást kapod."